Last night a shopping trolley saved my life

november 21, 2007

Na, ahelyett, hogy linkelgetném állandóan mindenkinek, berakom ide, merthogy sokan kérték. Még ha kicsit megkésve is:

És amúgy majd szükségem lenne egy fizikusra, aki magyarázna nekem az elektromosságról, mer tegnap este olyan dolog történt, hogy az má több mint rendellenes.  Amúgy meg arra is rájöttem, hogy az elektrosokkot szeretni is lehet, föleg egy hideg estén valahol a semmi közepén egy campona mellett. De lehet, hogy csak azt, aki okozza. Kicsit talán olyan Stockholm-szindróma jelleggel.


A müzli jó fejfájásra.

november 19, 2007

Nem tudom, hogy minek kezdek hozzá a blogoláshoz, ha máris úgy érzem, hogy tőmondatokat fogok írni, legfőképpen határtalanul fröcsögő tőmondatokat és tudom azt is előre, hogy nincs meg a fejemben készen a sztori, csak a nyersanyag. Ahhoz meg a menedzserihez hasonló, agyonhajszolt életmódom következtében fáradt vagyok, hogy csak röptében írjak. Na mindegy, majd lesz valahogy, legalábbis örökérvényű a mondás, hogy olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. És ez akármekkora hülyeség is, nekem mindig bejön.

Fáj a fejem. Ennek több oka lehet.

Elsőként kezdeném azzal, hogy nem Kubában, vagy nem Párizsban vagyok, hanem Zuglóban, ami jó, de némileg híján van az egzotikumoknak, főleg az imént említett helyekkel szemben indul súlyos hendikeppel.

Ma megint bebizonyosodott, hogy a természetes kiválasztódás félmunkát végez. Neked, és neked és NEKED egy földbe ásott kis lyukban lenne a helyetek, hogy aztán ott várjátok az elmúlást, lehetőleg tőlem minél jobban elzárva. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nincs helyetek az emberek között, mindegy melyik tulajdonságaitokat vesszük alapul. És ami leginkább bámulatra méltó, hogy ti még innen, az elméleti mélypontról is el tudtok mozdulni, ráadásul lefelé, mindezt játszi könnyedséggel és még csak tudatában sem vagytok annak, hogy az életetek értéktelen, pontosan annyira, mint amennyire hasznára vagytok annak a közösségnek, amelyhez félig-meddig tartoztok. Hagyjatok már békén, gyökerek.
Meg azé is fáj, mert eggyel kevesebben vagyok a lakásban, mint ahogy azt hétfő este megszoktam. Hát milyen égbekiáltó pofátlanság ez? Nem baj, legalább kitakarítottam. És végülis nyugtom van, öhöhö.

És majd szeretnék valamikor találkozni azzal a nyuggerrel, aki szombat reggel felébresztett, mert nem tudott begyönni a házba és véletlenül hozzám csengetett be. 6.20kor. Hát mama, szerencséje, hogy nem értem le.

Amúgy meg hallgassatok má’ Belgát, főleg az újat.


Megint koncert á la Joshua Redman trio

november 11, 2007

Nnaa. Voltam tegnap a Joshua Redman bulin. Dolgozni, de meg is néztem nyilván. Hát marha jó volt. Kevés dolgot lehet hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy nem volt semmi extremitás, nem volt nagyon kiemelkedő se, ez egy kurva jó zenész és két másik kurva jó zenésszel nagy bulit csaptak, megdolgoztak a pénzükért és közvetlen, allűröktől mentes embereket ismertem meg bennük. Olyan ritka ez ma már a nagy neveknél.

Greg Hutchinson meg kiba kurva jól dobol.


Nincs időm.

november 11, 2007

Na most jól elmondom, miért nincs mostanában időm és talán kedvem, hogy blogoljak.

Először is baromi sokat dolgozom, itt is, ott is, mindenütt. Tehát ezért nincs időm.

A fent említett okok miatt fáradt is vagyok. Tehát ezért nincs kedvem.

Továbbá:

1. Szabadidőmben azon gondolkodom, hogy biciklisfutár akarok lenni New Yorkban. Így:

2.Szabadidőmben, ha leülök a gép elé, akkor leginkább ezzel foglalkozom itten:


Jobb is…

október 24, 2007

Annyira gyűlölöm a kétszínűséget. A más tollával ékeskedést, az olcsó képmutatást, a seggnyalást. Legyen inkább tolvaj, vagy gyilkos, vagy elmeháborodott valaki, mert egy sincs olyan gyomorforgatóan szar, mint az jellemtelen köpönyegforgató, aki nekem most eszembe jutott.

Alig van valamim ugyan, de én befogom a számat és nem hencegek azzal, ami nem is az enyém. Neked se kéne.


Tessék megérteni.

október 15, 2007

“people would like to think that there’s somebody up there who knows what’s he doing. Since we don’t participate, we don’t control and we don’t even think about questions of vital importance. We hope somebody is paying attention who has some competence. Let’s hope the ship has a captain, in other words, since we’re not taking part in what’s going on
it is an important feature of the ideological system to impose on people the feeling that they really are incompetent to deal with these complex and important issues: they’d better leave it to the captain. One device is to develop a star system, an array of figures who are often media creations or creations of the academic propaganda establishment, whose deep insights we are supposed to admire and to whom we must happily and confidently assign the right to control our lives and to control international affairs”


Egérfej-sminksegg

október 4, 2007

Azt hiszem, nekem alacsony a tolerancia-küszöböm. Az utóbbi idöben nem sok minden tudott rávenni a blogolásra, na nem mintha ez kényszer lenne, (pedig az), de a tegnap este és a ma reggel elbizonytalanított.

Ugyanis nem tudom, hogy velem van-e baj, vagy tényleg az a helyzet, ahogy én gondolom, hogy nem én vagyok a hülye és bizonyos embereknek nincs joguk, legalábbis nem kellene hogy legyen a szocializálódásra. Tegnap este, miután letudtam a kellemetlen kötelességeket, utaztam hazafelé a metrón és a Keletinél felszállt két, ötvenes éveiben járó, amolyan otp-pultos kosztümös nö, az egyik láthatóan felaljzva. Örült tempóban kezdte el magyarázni a másiknak, hogy micsoda csodálatos elöadáson volt már megint,ahol ez a természetgyógyász olyan dolgokat mondott, amit az egyszeri ember már szinte fel se tud fogni, olyan hihetetlen.Ez volt az egyetlen dolog a mondanivalójában, amivel még azonosulni tudtam. Utána jött, ami emberi ésszel fel nem fogható. Miszerint is “az orvostársadalom értetlenül áll a vírus teljes eltünése elött”, “ez a kúra teljesen meggyógyít egy nap alatt, mindegy mi bajod van..mondom mindegy, lehet daganat is.” És aztán, mintha ez nem lenne elég, megérkezett az ultimátum. Elöguberált a táskájából egy golyóstoll méretü és formájú hegyes fém rudat, hogy ez az eszköz “maga a csoda”. Hogy mióta ez van neki, azóta minden gyógyszert tud szedni, amit elötte nem, mert ezzel csak végighúzza a gyógyszert és a mellékhatásokat kiiktatja. És ez az eszköz abban is segít..”merthogy nagyon sokan nem is tudjuk, de rengeteg alacsony rezgésü táplálékot fogyasztunk”, hogy az ételt lekezelve, megvizsgálva eldönthetjük, hogy az számunkra megfelelö rezgésszámú-e, illetve ha nem, megfelelöre rezegtethetjük. Nos, azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy aki ilyen dolgokban hisz, illetve hajlandó azt szélesebb körben is terjeszteni, az egy barom.

A másik ma reggel volt a villamoson, amikor is a mindnekin keresztülgázoló két 25éves csaj közül az egyik, aki nem mellesleg zavarbaejtöen szánalmasan próbált jó nö lenni,végigfröcsögte a Stadionok-Árpád híd távolságot, felsorolva az ECDL vizsgái és az iskolai történetek közötti kapcsolatot, illetve hogy ö simán megcsinálta a feladatot excelben, mert neki van ecdl-je, és mert a többieknek nem volt ecdl-je és ö meg sietett volna haza, hogy nézze a barátok köztöt és együtt legyen a párjával, akinek szintén minden bizonnyal van ecdl-je és együtt ülnek a PII-es gépük elött, hogy RTL klubos háttérképeket nézegessenek és elmondhassák, hogy mindketten járnak iskolába még munka mellett és annyira fantasztikusan okosak ök, hogy mindenki, aki kicsit is kevesebb (tök haszontalan) iskolai végzettséggel rendelkezik, arra a lassú és nyomorúságos halál vár valahol egy elhagyatott sikátorban. Aztán egyszer majd megkérdezik töle, hogy a firefoxot tudja-e használni és azt mondja, hogy nem, mert ö csak az ujabb internet explorerhez ért vagy az outlookhoz.Melletted is elmegy az élet kislány és nem az lesz a legnagyobb bajod, hogy hülye vagy, hanem hogy idegesítö.

Kifröcsögtem magam.


Britney Spears

Szeptember 14, 2007

Van-e vajon valami baja ennek a kislányfiúnak?


Köcsögség

Szeptember 13, 2007

A szerelem jó.


Sexy Girls In Dunaharaszti!

Szeptember 12, 2007

Egész egyszerűen imádom az internetet, főleg az olyanok miatt, hogy ha egy torrent oldalt böngészek, ami tele van bannerekkel, (például adultfriendfinder és társai), akkor biztos kapok pár kihagyhatatlan ajánlatot,hogy hol vannak jó csajok, akikkel lehet izélni pénzért. És ez jól is van így, mert sokan vannak, akiknek ez kell és a legkevésbé sem zavar, nem is szoktam észrevenni.
De amikor ma azt olvastam, ami a címben áll, akkor már nem bírtam röhögés nélkül.